Poem in Hungarian Language

Poem in Hungarian Language.

Züllött kóborlásaim évtizedei XXIX.

 

Nem akarok dús, smaragdzöld pázsiton

Lágy, leengedezö fűszál lenni

Műanyag, puha szívószálban édes -

Keserű, gyermeknek való kakaó lenni,

Nem akarok a mai nap reggelén

Tiszta, márkás Nike cipöt felhúzni,

Álarcos, színpadra szánt mosolyt

A való világnak színlelni, tettetni,

Nem akarok bájosan és szépen szólni,

Retorikázni, értelmesen ékesszólni

Ma az igazi obszcén vulgaritás helyett,

Nem akarok én ma kóborolni,

Mint a disszociatív fúgás emberek,

Nem akarok én sem köszönni,

Sem fejet biccenteni a lenézés helyett,

Nyitott szemekkel, fülekkel figyelni

A hallgatás csöndjének értelme helyett,

Nem akarok ma hátat félig

Sem fordítván olyannak lenni,

Mint ti énutánam lennétek, ti ​​sunyik,

Szimplán, egyszerűen, szemtöl szembe

Mindenkit lenézek és lenézek ma, egy igazit

Sóhajtok és „cipö”-nek hazudom a pillantásom.

Továbbmegyek szó nélkül, szívem nem sántít,

Mint egy soha-sem-sánta, ki felemeli a tolószékét…

Olyan igaz ember leszek és hö's, a mindenit!

Mint az is, aki rendört látván „Tolvaj-t” ordít.

Nem akarok vadul díszesen fénylö csillag lenni

A tejútrendszer miriádnyi csillaga között,

Nem akarok gyönyörű napsugár lenni

A nap mindent átható, kozmikus fényében,

Nem akarok méregdrága aranytömb lenni

Alaszkában bányászott aranyhalmazok között,

Egészségesnek és hazudott és frissen leírt

Nem látható légbuborék lenni a kén - és

Nitrogén dioxid valóságában és magam szívni.

Nem akarok híres - neves lenni szmogban

A nevesek füstjei között és tüdörákot kapni,

Nem akarok futkározó dúsgazdag lenni

És elit kocsmák között halálig dorbézolni.

Én teljesen egyedül és önmagamban akarok

Csillag lenni és örökké csak ragyogni,

Egyetlen művészszobámban

A világ felé s a végtelenségig fényleni.

Nem akarok most embert sem látni,

De vártok csak, várjatok, ti’félkegyelmű

Emberek, nem tart sok a ez az elvetemült

Igazságom, maholnap visszajövök és édi

Kakaó leszek a puha szívószálban,

Márkás cipö a holnapi sárban, s üvölteni

Fogom a verseimet e szmogos utcákon,

Mert csillag vagyok a csillagok között és ülni

Már alig tudok, maholnap vén leszek majd,

De ne akkor tűrjetek a puszta koporsóig,

Mert hosszú az igazi szeretet és mindent eltűr,

Nem haragszik meg félre írt szavak kidobni

Való áradatán, nem nézi azt le, aki

Már születéstöl fogva súlyosan lenézi,

Nem lesz isten az istenek között és

A templomokban, szent helyeken fog imádkozni,

Nem pedig énértem, énhozzám, elbújva,

Mert Isten még sosem voltam, de hittétek ti

Bizony, félig vak emberek.

 

2022. 05. 07. 13:05